Pár éve hagyomány már az életemben, hogy évente egyszer végigjárom a magam labirintusát is.
Ez egy fizikai, szellemi és lelki “zarándoklat” is, amikor a számomra fontos témák közül kiválasztok egyet és azzal járom végig a labirintust. Az idei labirintusjárásom egy igazán különleges helyszínen volt, a piliscsabai Álomvölgyben. Azért is rendhagyó ez az alkalom, mert csapatban (24-en), cipő/papucs nélkül, mezítláb, apró és szúrós kavicsokon lépdelek.
A magamnak adott feladatra koncentrálok: Mi az én küldetésem most és mi akadályoz ebben?
Már az első lépéseknél is apró fájdalmakat érzek, ahogy a talpammal rálépek a pici kavicsokra. Fel sem merül bennem, hogy választhatok egy könnyebb, támogatóbb utat: papucsban, vizes palackkal a kezemben! Megyek a választott utamon. Az apró kavicsok éles hegyükkel beleállnak a talpamba. Érzem a fájdalmat és lépek tovább. Megszűnik a külvilág, elfeledkezem arról, hogy miért vagyok itt, és arra összpontosítok, hogy a következő lépésnél “jól” lépjek és a kövek ne nyomják a talpam. Az a cél vezet, hogy eljussak a labirintus közepébe és elinduljak kifelé minél hamarabb. A középpontból a kifelé vezető úton felismerem, hogy eddig nem élveztem, nem adott örömöt a befelé vezető út. Érzem, hogy elfáradtam. Az a gondolatom, hogy a kifelé vezető utat már nem járom végig. Abbahagyom, feladom.
Észreveszem, hogy milyen csodásan süt a nap!
Megállok megpihenni. Eszembe jut, hogy a befelé úton meg sem álltam, csak annyi időre, amíg leszórtam a talpamról a kavicsokat. Gyönyörködöm a felkelő nap a sugaraiban és meglátom, ahogy egyre magasabban jár a nap a Pilis hegyei fölött. Nahát! Jönnek velem szemben páran, akik most kezdték a labirintusjárást. Kifelé már nem vagyok egyedül! Egymásra nézünk, mosolygunk, helyet adunk a másiknak, hogy mindenki mehessen a saját útján tovább. Látom, hogy van, aki szandálban lépeget. Én még mindig papucs nélkül, de már tudatosan teszem meg a lépéseket kifelé, mert megérkezik, hogy nem könnyítek ezen az úton, szeretném mezítláb végigjárni a labirintusomat! Tudom, hogy dönthettem volna másként. Ha akarok, kiléphetek, befejezhetem a labirintusjárást, megkönnyíthetem a helyzetem, hogy a könnyebb, a támogatóbb utat válasszam: segítséget kérhetek a kívülálló csapattársaktól, hogy adják oda a papucsom.
Nekem most erre a nehezített útra volt szükségem.
Nekem most erre a nehezített útra volt szükségem, hogy mezítláb, “aszkétaként” menjek végig az úton és megértsem, tisztán lássam, hogy mi akadályoz most a küldetésemben.
A saját személyes, vagy szakmai küldetésed alakulhat, változhat idővel. Én szeretem évente egy-egy esszenciális mondatban megfogalmazni, hogy hova tartok és hol tartok ezen az úton. A labirintus ebben támogat.
Téged mi akadályoz és mi támogat a személyes és szakmai utadon, hogy tisztán lásd, mi a küldetésed?
Szólj, ha tudok segíteni neked! Egy 0. alkalom során azt is megtapasztalhatod, hogy tudunk-e együtt dolgozni, megszületik-e közöttünk az együttműködés szikrája.
Ez az alkalom azért 0. alkalom, mert ismerkedünk, megbeszéljük a közös munkánk kereteit, az alkalmakat, az alkalom lemondásának feltételeit, akkor is, ha valami nekem jönne közbe, és valamennyi apró részletet. Például, hogy a 0. alkalomnak nincs díja, mi a fizetés feltétele, online vagy offline dolgozunk.
Minden fontos momentumot megbeszélünk és szerződünk szóban. Ez így túl szabályozottnak hangozhat, de hidd el, fontos, mert védi az együttműködésünk kereteit és biztonságot nyújt mind a kettőnk számára.
Ha ezek ismeretében is szeretnéd kipróbálni a coachingot vagy a Gestalt terápiát velem, akkor várom a jelentkezésed telefonon, vagy emailben.
Mogyoróssy Ágnes
athangolo@gmail.com
+36 20 314 5452
