Sokáig azt hittem, hogy az értékem a teljesítményemből fakad,
hogy a fejlődés mindig valami új elérését jelenti.
Egy ideje viszont mást tanulok:
a nemcselekvésben is ott van a mozdulat, csak épp befelé vezet.
Szeretek tanulni. Ma is.
De most már nem erőlködöm.
Nem akarom minden nap megmutatni, hogy „tudok”, „képes vagyok”, „elég jó vagyok”.
Elég, ha figyelek.
Elég, ha érzem, mikor kell megállni, és mikor indulni újra.
Pár éve még azt sem tudtam elképzelni,
hogy valaha televíziós interjút adok vagy podcastban szerepelek.
Annyira a saját vezetői közegemben mozogtam,
hogy ritkán gondoltam arra, hogy egyszer majd másokat is inspirálhat az, amit képviselek – nem csak a közvetlen munkatársaimat.
És talán ez az, amit a mesék is tanítanak nekünk.
A mesehős útja nem feltétlenül a győzelemről szól, hanem az átváltozásról.
Nem arról, hogy bizonyítunk másoknak,
hanem arról, hogyan találunk vissza önmagunkhoz.
Amikor mesékkel dolgozom, mindig megnyílik valami varázslatos világ.
Egy jól megválasztott mese, egy mondat, egy belső kép, egy szimbólum elég ahhoz, hogy az ügyfél felismerje:
„hiszen ez az én történetem.”
Néha furcsán néznek rám, amikor azt mondom,
hogy a mesék segítenek jobb emberré, jobb vezetővé válni.
Olyan tudás rejlik bennük, ami az emberiséget a kezdetektől kíséri.
És szerencsésnek érzem magam, mert jelen vagyok, amikor megtörténik, hogy a teljesítmény mögött egyszer csak megjelenik az ember —
aki mesét hallgat, mesét olvas, átváltozik.
Mi történne, ha egy napra elengednéd a megfelelést – és csak figyelnél arra, ami már ott van benned?
– HA ÉRDEKEL A MESECOACHING, TALÁLKOZZUNK A BELSŐ VILÁGÍTÓTORONY FACEBOOK CSOPORTBAN! –
