Mesepiknik 2.

Fogd meg az idő aranymadarát!

Mindannyiunknak van egy vágyott célja, egy álma, amiért hajlandók vagyunk útra kelni.

Az út azonban ritkán egyenes: akadályok, próbatételek és olykor a saját hibáink is nehezítik.

A Mesés Idő 2. Mesepikniken felfedezzük, hogyan bánunk az időnkkel és energiánkkal!

Gyere, ha úgy érzed:

ikon

Már többféle önismereti úton jártál, de hiányzott az áttörés.

ikon

Kipróbálnál valami más eszközt – ami egyszerre játékos, mégis mély.

ikon

Nyitott vagy a mesékre, de kíváncsi vagy, hogyan működnek felnőttként,  önismereti eszközként?

ikon

Keresed, hol van a te utad – és szívesen kapcsolódnál a mesékkel önmagadhoz és másokhoz.

A Mesepiknik vezetője

Mogyoróssy Ági - Brandsztori

“Boldizsár Ildikó egyik akkreditált meseterápiás képzésére úgy jelentkeztem, hogy végig sem gondoltam, jó lesz-e az időpont. Egyszerűen éreztem, hogy ott a helyem. Ösztönösen cselekedtem – és utólag már tudom, hogy ez volt az egyik legfontosabb döntésem.

A Metamorphoses Meseterápiás Módszer magával ragadott. Felnőttként itt találkoztam először olyan mélységben a mesék hatásával, amely teljesen megváltoztatta azt, ahogy a történetekhez kapcsolódom.

Számomra a mese tér, idő, és tükör. 

Nem akar megmagyarázni. Nem ad tanácsot.
Csak mutat, érzékeltet, meghív.

A mese fénye nem csak kívülről világít be, hanem belül felkapcsol egy lámpát.
Ettől kezdünk tisztábban látni és megtalálni az utat, amit keresünk már egy ideje. 

Hiszem, hogy mindannyiunkban ott van a saját belső világítótornyunk 
és a történetek segítenek megvilágítani bennünk a fényt.

Mogyoróssy Ágnes
Business – és  Mesecoach, Gestalt terapeuta

Mogyoróssy Ági - Brandsztori

MESEPIKNIK – ahol az utad elkezdődik

Mi történik egy Mesepikniken?

ikon

Közösen feldolgozunk egy mesét.

ikon

Elmélyülünk a szereplők történeteiben – és a sajátunkban.

ikon

Nem kell semmilyen előképzettség, elég, ha hozod önmagad és a kreativitásod.

Információk:

📅 Időpont: november 30. (vasárnap)
📅 Jelentkezési határidő: november 25. (kedd)
📍  Helyszín: 13. kerület, Budapest, M3-as metró mellett. Jelentkezés után küldöm a pontos címet.
Időtartam: 16:00-18:00
💰 Részvételi díj: 8 000 Ft
📍  Nincs előfeltétel  – csak a kíváncsiságod.

Az alkotáshoz szükséges eszközöket én biztosítom számodra!

A 2. mesepiknik témája:

“Fogd meg az idő aranymadarát!”

A Mesés Idő 2. Mesepikniken felfedezzük, hogyan bánunk az időnkkel és energiánkkal:

👉 Hol engedjük ki a kezünkből a fontos dolgokat? Hol veszítjük szem elől azt, ami igazán számít? (melyik jobb?)

👉 Melyek a külső és belső „sárkányaink” – akadályok, amelyekkel szembe kell néznünk az utunkon?

👉 Hogyan kezdünk újra, és tartunk ki hosszú távon az igazán fontos céljaink mellett?

Hogyan segít a Mesepiknik?

Kis csoportban, közösen feldolgozunk egy mesét, azaz meghallgatjuk, elmélyülünk a szereplők történeteiben – és a sajátunkban.

Ez nem terápia lesz, inkább coaching eszközökkel dolgozunk. Noha önkifejezésre, kreatív alkotásra is hívlak a mesefeldolgozás során, semmi nem kötelező, te döntesz róla, mennyire vonódsz be, mit osztasz meg abból, ami benned formálódik.

A történetek tükröt tartanak neked – és fáklyát gyújtanak benned. Ennek ajándékaként megtapasztalhatod, milyen a mesék erejével a saját igazságaidat felismerni, átlényegülni. Ahogy a mese fénye belül felkapcsol egy lámpát, ettől kezdünk tisztábban látni kívül is és megtalálni az utat, amit keresünk már egy ideje.

Fontos: ez a program nem gyerekeknek szól, és nem családi program. Kifejezetten felnőttekre szabott, akik ráláthatnak a hétköznapi kihívásaikra.

Így tudsz jelentkezni:

1. Jelöld be a kék sávban, hogy a Mesepiknikre szeretnél jönni.

2. Majd add meg a számlázási adataid, add le a jelentkezésed.

3. Fizetni online bankkártyával tudsz a Stripe rendszerén keresztül! Banki adatokat én nem látok, azt kizárólag a bank kezeli a fizetés idejére, adataid biztonságban vannak!

  • Mesepiknik 2  —  8000 Ft (bruttó)

Számlázási adatok

Magyarország

A rendelés tartalma

Product
Quantity
Total
Cart Subtotal Ft
Order Total Ft

A személyes adatokat a rendelés feldolgozásához, a weboldalon történő vásárlási élmény fenntartásához és más célokra használjuk, melyeket az Adatkezelési tájékoztató tartalmaz.

A weboldalon cookie-kat ("sütiket") használunk, hogy a legjobb felhasználói élményt nyújthassuk látogatóinknak. A cookie beállítások igény esetén bármikor megváltoztathatók a böngésző beállításaiban.

Adatvédelmi beállítások elmentve!
Adatvédelmi beállítások

Amikor meglátogat egy webhelyet az tárolhat vagy lekérhet információkat a böngészőben, főként sütik formájában. Itt beállíthatja személyes cookie szolgáltatásokat.

Ezek a cookie-k szükségesek ahhoz, hogy a webhely működjön, és nem kapcsolható ki a rendszerünkben.

Az oldal működtetéséhez az alábbi technikai cookie-ek szükségesek wordpress_test_cookie Technikai. A honlap bezárásáig Megnézi hogy az adott felhasználó engedélyezi a cookiek használatát wordpress_logged_in_a47d7e894e09e438081160d6830796e6 Technikai. A honlap bezárásáig Megnézi, hogy ki vagy, és hogy be vagy-e lépve wp-settings- technikai WordPress szintén használ néhány wp-settings-[UID] cookie-t. A számok a végén az Ön személyes felhasználói azonosítója az adatbázisból. Célja az admin felület és interface beállításaihoz szükséges. 1 év wp-settings-time- technikai WordPress szintén használ wp-settings-{time}-[UID] cookie-t. A számok a végén az Ön személyes felhasználói azonosítója az adatbázisból. Célja az admin felület és interface beállításaihoz. 1 év nextendsession 24 óra Felismerje a számítógépet, amikor egy felhasználó ellátogat weboldalunkra
  • wordpress_test_cookie
  • wordpress_logged_in_
  • wordpress_sec

Összes tiltása
Összes engedélyezése