Ma egy inspiráló ügyfelem történetét szeretném megosztani veletek. Jobb vezetővé szeretne válni. Ez volt a témája, amin az ülésen dolgozott. A Viseld a változást!® kártyacsomagból kiválasztott egy lapot.  

A kártya azt fejezi ki számára, hogy egyedül áll a hegycsúcson. Úgy értelmezte, hogy eléri azokat a célokat és eredményeket, amiket kitűzött magának. Megtanulta, hogy a kitartás és az elszántság nagyon fontos ehhez. Számára ez az igazi siker! Aztán elgondolkodott. Egyedül érezte magát a hegy legtetején. Körülnézett és nem volt ott senki, akinek elmesélhette volna az eredményeit.

Nem elégedett meg egyetlen lappal, hiszen úgy gondolta, mindig van hová fejlődni. Ezért választott még egy másik kártyát is. Ez a kártya a csapatát ábrázolta, amint együttműködik és támogatja egymást. Megértette, hogy a siker eléréséhez nemcsak az egyéni erőfeszítések szükségesek, hanem az egész csapat közös erőfeszítése is elengedhetetlen.

Ez a sikertörténet rávilágít arra, hogy a valódi siker nem csupán egyéni teljesítményeken alapul, hanem a csapatmunkán és a kölcsönös támogatáson is. Olyan környezetben, ahol mindenki együtt dolgozik egy közös cél érdekében, a lehetetlen is elérhetővé válik.

A történetben használt eszköz a VISELD A VÁLTOZÁST!® kártyacsomag.

A weboldalon cookie-kat ("sütiket") használunk, hogy a legjobb felhasználói élményt nyújthassuk látogatóinknak. A cookie beállítások igény esetén bármikor megváltoztathatók a böngésző beállításaiban.

Adatvédelmi beállítások elmentve!
Adatvédelmi beállítások

Amikor meglátogat egy webhelyet az tárolhat vagy lekérhet információkat a böngészőben, főként sütik formájában. Itt beállíthatja személyes cookie szolgáltatásokat.

Ezek a cookie-k szükségesek ahhoz, hogy a webhely működjön, és nem kapcsolható ki a rendszerünkben.

Az oldal működtetéséhez az alábbi technikai cookie-ek szükségesek wordpress_test_cookie Technikai. A honlap bezárásáig Megnézi hogy az adott felhasználó engedélyezi a cookiek használatát wordpress_logged_in_a47d7e894e09e438081160d6830796e6 Technikai. A honlap bezárásáig Megnézi, hogy ki vagy, és hogy be vagy-e lépve wp-settings- technikai WordPress szintén használ néhány wp-settings-[UID] cookie-t. A számok a végén az Ön személyes felhasználói azonosítója az adatbázisból. Célja az admin felület és interface beállításaihoz szükséges. 1 év wp-settings-time- technikai WordPress szintén használ wp-settings-{time}-[UID] cookie-t. A számok a végén az Ön személyes felhasználói azonosítója az adatbázisból. Célja az admin felület és interface beállításaihoz. 1 év nextendsession 24 óra Felismerje a számítógépet, amikor egy felhasználó ellátogat weboldalunkra
  • wordpress_test_cookie
  • wordpress_logged_in_
  • wordpress_sec

Összes tiltása
Összes engedélyezése