“Nem bízom a főnökömben!” “Hogyan bízzak meg az egyik emberemben?” Még szeptemberben kétszer is elém került a bizalom kérdése. Ilyenkor ezt jelnek tekintem és elgondolkodom, hogy vajon én hogy vagyok a bizalommal. Találtam is 1-2 területet az életemben, amit most figyelni fogok.

A vezetői bizalom egy stabil alap a sikeres csapatmunkához. Mit tegyen egy vezető azért, hogy a munkatársai megbízzanak benne, és ő maga is bizalommal fordulhasson hozzájuk? Milyen eszközök vannak arra, hogy a bizalom mindkét irányban kiépüljön?

A fenti ábrán a bizalom építésének fontosabb elemeit találod.

Mielőtt belevágok a témába, érdemes tisztázzuk, hogy mi a bizalom:

„Annak a személynek a jövő felé irányuló érzése, érzelme, a jövőbe vetett hite, reménye, aki bízik, hisz az események, körülmények kedvező alakulásában; hit.”

Kutattam, beszélgettem másokkal és hozzáraktam saját tapasztalatot és megértést. Ebből született meg a bizalomépítés kereke:

1.     Integritás és önismeret

Egy hiteles vezető következetesen képviseli az értékeit és elveit. Szavai és tettei összhangban vannak, így a munkatársai is könnyebben fordulnak bizalommal hozzá.

2.  Empátia és emberközpontúság

Empátiával és azzal, hogy – magától értetődően – az embert helyezzük a középpontba, mélyebb szinten építhetünk kapcsolatokat a környezetünkkel.

3. Elköteleződés

Az elköteleződés az a minőség, amikor a  közös célok, értékek, a fejlődési lehetőségek  mentén következetesen kitartunk a nehézségek, a kihívások ellenére is, hogy a vágyott célt elérjük.

4. Példamutatás és következetesség

Az ígéretek betartása és a következetes, etikus viselkedésünk példa a csapatunk számára.

5. Tiszta kommunikáció

A transzparens és őszinte kommunikációval egyértelműen közvetítjük az elvárásainkat. A kérdezés és a rendszeres visszajelzések kiváló eszközök ehhez.

6. Delegálás és felelősségvállalás

A vezető bizalmát azzal tudja a leginkább kifejezni, hogy delegálja a feladatokat. A munkatársak az önállósággal és a munkájuk, viselkedésük iránti felelősségvállalással erősítik ezt a bizalmat.

7. Visszajelzés és fejlődés támogatása

A rendszeres, konstruktív visszajelzések és az egyéni fejlődés támogatása elengedhetetlen a bizalom építéséhez. Amikor a vezető elismeri a munkatársak erőfeszítéseit, biztosítja a fejlődési lehetőségüket, az erősíti a kölcsönös bizalmat.

8. Pszichológiai biztonság

Fogadjuk el, hogy a hibák részei a tanulási folyamatnak. Rengeteget lehet tanulni és fejlődni belőlük, ha ésszerű kereteken belül merünk hibázni, kockáztatni.

+1 SIKER ÜNNEPLÉSE

És végül ismerjük el a csapat és a tagok teljesítményét. Az elismerés erősíti az elköteleződést, a pozitív légkört, az egymásba vetett hitet, vagyis a bizalmat.

Biztos vagyok benne, hogy mindenkinek mások a prioritások a bizalommal kapcsolatban és van, ami kimaradt a listából. Te mit tennél még bele a felsorolásba?

Melyikkel szeretnél dolgozni?

🔸🔸🔸

Ha úgy érzed, hogy szükséged van iránymutatásra vagy támogatásra egyéni coaching keretei között, jelentkezz díjmentes konzultációmra, szívesen beszélgetek veled, aztán eldöntjük, hogy rálépünk-e a közös útra.

Itt tudsz időpontot foglalni:

Köszönöm az eddigi figyelmed! 

Iratkozz fel a hírlevelemre is, hogy elsőként értesülj a tartalmaimról:

Szeretnék megosztani veletek egy fontos mérföldkövet az életemből: miért döntöttem úgy,
hogy coach leszek.

Mindig is szenvedélyesen érdekelt az emberek fejlődése, és az, hogyan tudják elérni a
céljaikat. Gyakran tapasztaltam, hogy egy-egy jó tanács, iránymutatás milyen hatalmas
változásokat képes hozni valaki életében.

Az évek során egyre több ember keresett meg, hogy segítsek nekik eligazodni az életük különböző területein, legyen szó karrierről, személyes célokról vagy éppen önbizalom növelésről, sőt a sikeres cégvezetésről.

Ez a tapasztalat megerősített abban, hogy ezen az úton szeretnék továbbmenni. Na jó, előtte volt jó pár év vezetői gyakorlatom, amikor a saját káromon megtanultam, hogy mik azok a coaching slágertémák: megtanulni jól beosztani az időmet, konfliktusmenedzsment, kiégés, motiválatlanság, vezetőfejlesztés, veszetségfeldolgozás és sorolhatnám.

Úgy lettem coach, hogy előtte vezetőként megtapasztaltam terepen szinte minden aktuális
coachingtémát. Szeretem ezt a hivatást. Rengeteget tanultam, képeztem magam. Ezzel lehetetlen megállni.

Éppen a napokban gyűjtöttem össze az eddigi tapasztalataimat. Hosszú lett a lista, de nem ez a
lényeg. Nem három hónap alatt szereztem meg a coach tanúsítványt! Találkoztam jó pár
felkészületlen, a tutit kéretlenül is megmondó kollégákkal. Olyanokkal is, akik csak a saját
horizontjukból látták és láttaták az eseményeket és a világot. És találkoztam itthon és
nemzetközi szinten is példaképemül fogadott coachokkal. Olyan emberekkel, akik szinte
észrevétlenül varázsolnak egy új világot a kérdéseikkel, az ügyfél tükrözésével. 

Coachként az a célom, hogy támogassam az embereket abban, hogy felismerjék a bennük rejlő potenciált és megvalósítsák az álmaikat, a céljaikat.

Hiszem, hogy mindenki képes a változásra és a fejlődésre. Ehhez meg kell találni a megfelelő irányt és eszközöket és ha egyedül nem megy, a megfelelő útitársat. Választhatsz például egy coachot – engem – társadul.

Számomra a coaching nem csupán egy munka vagy pénzkereseti forrás, hanem igazi hivatás. Minden alkalommal, amikor látom, hogy valaki sikeresen leküzdi az akadályokat és közelebb kerül az álmaihoz, a szívem megtelik örömmel és büszkeséggel. Ilyenkor újra és újra megerősödik bennem a hit, hogy jó úton járok, és érdemes folytatnom.

Akkor is kitartok, ha éppen kevés ügyfelem van, vagy ha az ügyfél eltűnik, mert mélyen
hiszem, hogy amit csinálok, az értékes és fontos. Az a tudat, hogy segíthetek másoknak a fejlődésben és az álmaik megvalósításában, erőt ad és inspirál, hogy továbbra is a legjobbat hozzam ki minden egyes coaching alkalomból.

Amikor felidézem a legemlékezetesebb ügyfeleimet, sok-sok arc jelenik meg előttem. Közel 600. Az egyik legkedvesebb R-é, aki a közös munkánkban olyan önbizalomra tett szert, hogy azóta is szárnyal az élete minden területén.

Hálás vagyok, hogy részese lehetek mások sikereinek és fejlődésének.

Köszönöm mindenkinek, aki támogatott és támogat, és remélem, hogy a jövőben még több embert kísérhetek elérni a céljait és megtalálni az egyensúlyt az életükben.

Ha te is úgy érzed, hogy szükséged van iránymutatásra vagy támogatásra, szívesen
beszélgetek veled, aztán eldöntjük, hogy rálépünk-e a közös útra.

Itt tudsz időpontot foglalni:

Köszönöm az eddigi figyelmed! 

Iratkozz fel a hírlevelemre is, hogy elsőként értesülj a tartalmaimról:

Vannak elégedett ügyfeleim, és vannak helyzetek, amikor tehetetlennek érzem magam.

Most egy ilyen történet következik.

Találkozom valakivel, aki elakadt a karrierjében és nem találja a fogódzót. Tele van csalódottsággal és keserűséggel, és úgy érzi, hogy a környezete – a főnökei, a munkakultúra – az, ami akadályozza őt.

Szinte már feladta azt, hogy a saját kezébe vegye az irányítást.

Az egyik „majdnem” ügyfelemmel hasonló helyzetet éltem meg.

30 perces konzultációra jelentkezett. Még sohasem volt coachnál. Ilyenkor elmondom a coahing lényegét, és általában beszélek a keretekről is.

Elmondom azt is, hogy mindenkiben ott vannak azok az értékek és vágyak, amelyek segíthetik abban, hogy elérje a kitűzött céljait.

Én abban támogatom, hogy mindezt láthatóvá tegyük. Érdeklődik a célok kitűzéséről.

Mondok egy példát:
Hol szeretné látni magát pár év múlva – hiszen egy kerek évfordulóhoz közeledik –, csak annyit mond: „Ez varázslat, mert nem rajtam múlik.”

Ez a pillanat gyakori, amikor valaki teljesen kiszolgáltatottnak érzi magát a külső körülményeknek. Felteszem a kérdést: „Mi az, amit el tudsz képzelni, és most rajtad múlik?”

A válasz egy bizonytalan vállrándítás.

A coaching arról szól, hogy teret adunk annak, hogy az ügyfél megtalálja a belső erejét.

De mi történik akkor, amikor ő maga nem hisz a változás lehetőségében, hogy bármit tehetne?

Egy dologban biztos: nem tudja, hogy a coaching hogyan segíthet neki és ő ezt keresi. (Az ügyfél gyakran arra vágyik, hogy valaki más mondja meg helyette, mit tegyen – hogy aztán ő eldöntse, jó-e ez neki vagy sem.)

Mi lenne, ha megpróbálnád?- kérdezem.

Erre nem tud vagy nem akar választ adni, és ráerősít, hogy nem látja, hogyan tud neki a coaching segíteni.

Beszélek még terápiás lehetőségekről, tanácsadásról, ezek határairól, de merre indul, ezt neki kell eldöntenie.

Elköszönünk. Érzem magamban a csalódottságot, de bízom benne, hogy végül megtalálja a számára megfelelő embert.

Mit tehet egy coach, amikor az ügyfél elvesztette a hitet önmagában és nem találja az erőforrásait?

Legelőször is azt keresem, hogy mit csináltam jól ebben a 30 percben és mit kellett volna másként, de… ez a történet most rólatok szól, akik talán éppen ilyen helyzetben vagytok, mint az ügyfelem, akiről mesélek.

Lehet, hogy elvették a kedveteket, lehet, hogy nem látjátok az irányt.

Mi lenne, ha adnátok egy esélyt magatoknak?

Mi lenne, ha megpróbálnátok?

Az út nem mindig könnyű, és néha félelmetesnek látszik, de az első lépés mindig rajtunk múlik.

A coaching nem varázslat, de lehetőség. Egy eszköz, hogy újra rátaláljatok arra, ami igazán fontos nektek. 

Ha hasznosnak találtad, iratkozz fel a hírlevelemre, hogy elsőként értesülj a tartalmaimról:

Ez a blogcikk a szokásosnál személyesebb lett.

Mindenképpen érdemes elolvasd! Ha az életközép előtt állsz azért, ha már utána vagy, akkor azért.

Carl Jung az emberi életet a nap pályájához hasonlította. Az életünk első felében a nap egyre
magasabbra emelkedik, eléri a delelő pontját, aztán megindul a naplemente irányába, az élet
délutánja felé.

Ahogy közeledünk az élet délutánjához, vajon van-e értelme az élet délelőttjének céljait kergetni?

A külső elvárások és a belső lehetőségeink közötti eltérések ekkor bontakoznak ki a
legélesebben.

Ez az időszak is tele van kihívásokkal: válások, munkahelyi krízisek, gyermekeink felnőtté
válása, szüleink betegsége. Mi magunk is cipeljük a meg nem oldott problémáinkat, a
betegségeinket, a meg nem élt álmainkat.

Az életünknek ez a szakasza elindít bennünk mély változást és/vagy válságot.
Jó esetben megértjük, hogy mi magunk vagyunk felelősek a saját életünkért és döntéseinkért.

Ez az időszak annak is a próbája, hogy tudunk-e egyedül lenni önmagunkkal?

Elérkezünk az életünk második feléhez, és ott találjuk magunkat komoly egzisztenciális
kérdésekkel:

– Ki is az az ember, akivel az elmúlt 45-50 évet leéltük?
– Mit tettem le eddig az asztalra?
– Tudom-e még értékessé tenni az életem és olyat alkotni, ami hasznos mások számára
is?
– Mit kezdek azután, ha a gyermekek kirepültek és „egyedül” maradok az életemnek ebben
a szakaszában?

Amikor már nem hisszük, hogy a teljesség csak a karrierünkben bontakozhat ki.

Amikor rájövünk, hogy a nemszeretem munka elszívja az életerőnket, és útkeresésünkben (akár a betegségek árnyékában), felismerjük a fájdalmas igazságot: azonosulás a munkánkkal,
a pozíciónkkal – nem ad valódi értelmet, mert emberként sokkal többek vagyunk.

El kezdjük keresni azt az ösvényt, ami a lelkünket táplálja, azokat a dolgokat, amelyek töltenek bennünket, kontrasztban azzal, amelyek lemerítenek.

Hiszem, hogy sikerülhet, ha megtaláljuk a helyünket, ha érezzük magunkban az erőt és összhangban vagyunk a lelkünk hangjával.

Az élet délutánjának nekivágni nehéz. Nekem az volt. Dühös voltam az életre, mert azt éltem meg, hogy elgáncsolt.

Számomra egy nagyon közeli családtagom halála volt ez a pillanat.

Utána szinte minden, amit fontosnak hittem, összeomlott az életemben. Mint egy „jól megkomponált” műben megszűnt a munkám, elillant a szerelem és felerősödtek a közeli hozzátartozóim betegségei.

Nehéz volt megküzdjek az élet első felének meg nem oldott kihívásaival.

Könnyebb útnak tűnt megpróbálni újra felkapaszkodni a hegyre, szemben a nappal és visszatérni az élet délelőttjéhez.

Nem esett jól, amikor visszaestem. Hosszú folyamat volt elköszönni mindattól, ami olyan sokat jelentett az élet délelőttjén.

Amikor másodjára is azt éltem meg, hogy nem a saját utamat járom, jöttek a betegségek apróbb, majd egyértelmű figyelmeztetései és a lelkemet mérgező jelek.

Furcsa volt megélni, hogy fizikailag már nem bírom úgy, mint korábban és van, amit jobban tudok csinálni most, mint előtte.

Már nem érdekelnek a felületes információk, helyette kevés, de elmélyülést igénylő feladatok kötik le a mindennapjaim.

Elengedtem az örök élet illúzióját, és elfogadtam, hogy az én életem sem az.

Ekkor kezdődött valami új, valami nagyobb, mint eddig.

Köszönöm, hogy itt és most élhetem ezt az életet, akkor is, amikor nem érzek hálát érte.

Köszönöm az ügyfeleim bizalmát, hogy a legfőbb fejlődési feladatom a hivatásom is egyben.

Köszönöm, hogy jó erőben, békés lélekkel és szellemi frissességgel lehetek Léna nagymamája ezekben az életének meghatározó első éveiben.

Köszönöm „Ithakának” is ezt az inspiráló utazást, amelyet „nélküle nem tehettem volna meg”.

Köszönöm James Hollisnak a csodás írásait – különösen az élet délutánjáról, és Kavafisz-nak Ithaka c. versét. 

Köszönöm az eddigi figyelmed! 

Ha hasznosnak találtad, iratkozz fel a hírlevelemre, hogy elsőként értesülj a tartalmaimról: