Szeretnék megosztani veletek egy fontos mérföldkövet az életemből: miért döntöttem úgy,
hogy coach leszek.

Mindig is szenvedélyesen érdekelt az emberek fejlődése, és az, hogyan tudják elérni a
céljaikat. Gyakran tapasztaltam, hogy egy-egy jó tanács, iránymutatás milyen hatalmas
változásokat képes hozni valaki életében.

Az évek során egyre több ember keresett meg, hogy segítsek nekik eligazodni az életük különböző területein, legyen szó karrierről, személyes célokról vagy éppen önbizalom növelésről, sőt a sikeres cégvezetésről.

Ez a tapasztalat megerősített abban, hogy ezen az úton szeretnék továbbmenni. Na jó, előtte volt jó pár év vezetői gyakorlatom, amikor a saját káromon megtanultam, hogy mik azok a coaching slágertémák: megtanulni jól beosztani az időmet, konfliktusmenedzsment, kiégés, motiválatlanság, vezetőfejlesztés, veszetségfeldolgozás és sorolhatnám.

Úgy lettem coach, hogy előtte vezetőként megtapasztaltam terepen szinte minden aktuális
coachingtémát. Szeretem ezt a hivatást. Rengeteget tanultam, képeztem magam. Ezzel lehetetlen megállni.

Éppen a napokban gyűjtöttem össze az eddigi tapasztalataimat. Hosszú lett a lista, de nem ez a
lényeg. Nem három hónap alatt szereztem meg a coach tanúsítványt! Találkoztam jó pár
felkészületlen, a tutit kéretlenül is megmondó kollégákkal. Olyanokkal is, akik csak a saját
horizontjukból látták és láttaták az eseményeket és a világot. És találkoztam itthon és
nemzetközi szinten is példaképemül fogadott coachokkal. Olyan emberekkel, akik szinte
észrevétlenül varázsolnak egy új világot a kérdéseikkel, az ügyfél tükrözésével. 

Coachként az a célom, hogy támogassam az embereket abban, hogy felismerjék a bennük rejlő potenciált és megvalósítsák az álmaikat, a céljaikat.

Hiszem, hogy mindenki képes a változásra és a fejlődésre. Ehhez meg kell találni a megfelelő irányt és eszközöket és ha egyedül nem megy, a megfelelő útitársat. Választhatsz például egy coachot – engem – társadul.

Számomra a coaching nem csupán egy munka vagy pénzkereseti forrás, hanem igazi hivatás. Minden alkalommal, amikor látom, hogy valaki sikeresen leküzdi az akadályokat és közelebb kerül az álmaihoz, a szívem megtelik örömmel és büszkeséggel. Ilyenkor újra és újra megerősödik bennem a hit, hogy jó úton járok, és érdemes folytatnom.

Akkor is kitartok, ha éppen kevés ügyfelem van, vagy ha az ügyfél eltűnik, mert mélyen
hiszem, hogy amit csinálok, az értékes és fontos. Az a tudat, hogy segíthetek másoknak a fejlődésben és az álmaik megvalósításában, erőt ad és inspirál, hogy továbbra is a legjobbat hozzam ki minden egyes coaching alkalomból.

Amikor felidézem a legemlékezetesebb ügyfeleimet, sok-sok arc jelenik meg előttem. Közel 600. Az egyik legkedvesebb R-é, aki a közös munkánkban olyan önbizalomra tett szert, hogy azóta is szárnyal az élete minden területén.

Hálás vagyok, hogy részese lehetek mások sikereinek és fejlődésének.

Köszönöm mindenkinek, aki támogatott és támogat, és remélem, hogy a jövőben még több embert kísérhetek elérni a céljait és megtalálni az egyensúlyt az életükben.

Ha te is úgy érzed, hogy szükséged van iránymutatásra vagy támogatásra, szívesen
beszélgetek veled, aztán eldöntjük, hogy rálépünk-e a közös útra.

Itt tudsz időpontot foglalni:

Köszönöm az eddigi figyelmed! 

Iratkozz fel a hírlevelemre is, hogy elsőként értesülj a tartalmaimról:

Vannak elégedett ügyfeleim, és vannak helyzetek, amikor tehetetlennek érzem magam.

Most egy ilyen történet következik.

Találkozom valakivel, aki elakadt a karrierjében és nem találja a fogódzót. Tele van csalódottsággal és keserűséggel, és úgy érzi, hogy a környezete – a főnökei, a munkakultúra – az, ami akadályozza őt.

Szinte már feladta azt, hogy a saját kezébe vegye az irányítást.

Az egyik „majdnem” ügyfelemmel hasonló helyzetet éltem meg.

30 perces konzultációra jelentkezett. Még sohasem volt coachnál. Ilyenkor elmondom a coahing lényegét, és általában beszélek a keretekről is.

Elmondom azt is, hogy mindenkiben ott vannak azok az értékek és vágyak, amelyek segíthetik abban, hogy elérje a kitűzött céljait.

Én abban támogatom, hogy mindezt láthatóvá tegyük. Érdeklődik a célok kitűzéséről.

Mondok egy példát:
Hol szeretné látni magát pár év múlva – hiszen egy kerek évfordulóhoz közeledik –, csak annyit mond: „Ez varázslat, mert nem rajtam múlik.”

Ez a pillanat gyakori, amikor valaki teljesen kiszolgáltatottnak érzi magát a külső körülményeknek. Felteszem a kérdést: „Mi az, amit el tudsz képzelni, és most rajtad múlik?”

A válasz egy bizonytalan vállrándítás.

A coaching arról szól, hogy teret adunk annak, hogy az ügyfél megtalálja a belső erejét.

De mi történik akkor, amikor ő maga nem hisz a változás lehetőségében, hogy bármit tehetne?

Egy dologban biztos: nem tudja, hogy a coaching hogyan segíthet neki és ő ezt keresi. (Az ügyfél gyakran arra vágyik, hogy valaki más mondja meg helyette, mit tegyen – hogy aztán ő eldöntse, jó-e ez neki vagy sem.)

Mi lenne, ha megpróbálnád?- kérdezem.

Erre nem tud vagy nem akar választ adni, és ráerősít, hogy nem látja, hogyan tud neki a coaching segíteni.

Beszélek még terápiás lehetőségekről, tanácsadásról, ezek határairól, de merre indul, ezt neki kell eldöntenie.

Elköszönünk. Érzem magamban a csalódottságot, de bízom benne, hogy végül megtalálja a számára megfelelő embert.

Mit tehet egy coach, amikor az ügyfél elvesztette a hitet önmagában és nem találja az erőforrásait?

Legelőször is azt keresem, hogy mit csináltam jól ebben a 30 percben és mit kellett volna másként, de… ez a történet most rólatok szól, akik talán éppen ilyen helyzetben vagytok, mint az ügyfelem, akiről mesélek.

Lehet, hogy elvették a kedveteket, lehet, hogy nem látjátok az irányt.

Mi lenne, ha adnátok egy esélyt magatoknak?

Mi lenne, ha megpróbálnátok?

Az út nem mindig könnyű, és néha félelmetesnek látszik, de az első lépés mindig rajtunk múlik.

A coaching nem varázslat, de lehetőség. Egy eszköz, hogy újra rátaláljatok arra, ami igazán fontos nektek. 

Ha hasznosnak találtad, iratkozz fel a hírlevelemre, hogy elsőként értesülj a tartalmaimról:

Ez a blogcikk a szokásosnál személyesebb lett.

Mindenképpen érdemes elolvasd! Ha az életközép előtt állsz azért, ha már utána vagy, akkor azért.

Carl Jung az emberi életet a nap pályájához hasonlította. Az életünk első felében a nap egyre
magasabbra emelkedik, eléri a delelő pontját, aztán megindul a naplemente irányába, az élet
délutánja felé.

Ahogy közeledünk az élet délutánjához, vajon van-e értelme az élet délelőttjének céljait kergetni?

A külső elvárások és a belső lehetőségeink közötti eltérések ekkor bontakoznak ki a
legélesebben.

Ez az időszak is tele van kihívásokkal: válások, munkahelyi krízisek, gyermekeink felnőtté
válása, szüleink betegsége. Mi magunk is cipeljük a meg nem oldott problémáinkat, a
betegségeinket, a meg nem élt álmainkat.

Az életünknek ez a szakasza elindít bennünk mély változást és/vagy válságot.
Jó esetben megértjük, hogy mi magunk vagyunk felelősek a saját életünkért és döntéseinkért.

Ez az időszak annak is a próbája, hogy tudunk-e egyedül lenni önmagunkkal?

Elérkezünk az életünk második feléhez, és ott találjuk magunkat komoly egzisztenciális
kérdésekkel:

– Ki is az az ember, akivel az elmúlt 45-50 évet leéltük?
– Mit tettem le eddig az asztalra?
– Tudom-e még értékessé tenni az életem és olyat alkotni, ami hasznos mások számára
is?
– Mit kezdek azután, ha a gyermekek kirepültek és „egyedül” maradok az életemnek ebben
a szakaszában?

Amikor már nem hisszük, hogy a teljesség csak a karrierünkben bontakozhat ki.

Amikor rájövünk, hogy a nemszeretem munka elszívja az életerőnket, és útkeresésünkben (akár a betegségek árnyékában), felismerjük a fájdalmas igazságot: azonosulás a munkánkkal,
a pozíciónkkal – nem ad valódi értelmet, mert emberként sokkal többek vagyunk.

El kezdjük keresni azt az ösvényt, ami a lelkünket táplálja, azokat a dolgokat, amelyek töltenek bennünket, kontrasztban azzal, amelyek lemerítenek.

Hiszem, hogy sikerülhet, ha megtaláljuk a helyünket, ha érezzük magunkban az erőt és összhangban vagyunk a lelkünk hangjával.

Az élet délutánjának nekivágni nehéz. Nekem az volt. Dühös voltam az életre, mert azt éltem meg, hogy elgáncsolt.

Számomra egy nagyon közeli családtagom halála volt ez a pillanat.

Utána szinte minden, amit fontosnak hittem, összeomlott az életemben. Mint egy „jól megkomponált” műben megszűnt a munkám, elillant a szerelem és felerősödtek a közeli hozzátartozóim betegségei.

Nehéz volt megküzdjek az élet első felének meg nem oldott kihívásaival.

Könnyebb útnak tűnt megpróbálni újra felkapaszkodni a hegyre, szemben a nappal és visszatérni az élet délelőttjéhez.

Nem esett jól, amikor visszaestem. Hosszú folyamat volt elköszönni mindattól, ami olyan sokat jelentett az élet délelőttjén.

Amikor másodjára is azt éltem meg, hogy nem a saját utamat járom, jöttek a betegségek apróbb, majd egyértelmű figyelmeztetései és a lelkemet mérgező jelek.

Furcsa volt megélni, hogy fizikailag már nem bírom úgy, mint korábban és van, amit jobban tudok csinálni most, mint előtte.

Már nem érdekelnek a felületes információk, helyette kevés, de elmélyülést igénylő feladatok kötik le a mindennapjaim.

Elengedtem az örök élet illúzióját, és elfogadtam, hogy az én életem sem az.

Ekkor kezdődött valami új, valami nagyobb, mint eddig.

Köszönöm, hogy itt és most élhetem ezt az életet, akkor is, amikor nem érzek hálát érte.

Köszönöm az ügyfeleim bizalmát, hogy a legfőbb fejlődési feladatom a hivatásom is egyben.

Köszönöm, hogy jó erőben, békés lélekkel és szellemi frissességgel lehetek Léna nagymamája ezekben az életének meghatározó első éveiben.

Köszönöm „Ithakának” is ezt az inspiráló utazást, amelyet „nélküle nem tehettem volna meg”.

Köszönöm James Hollisnak a csodás írásait – különösen az élet délutánjáról, és Kavafisz-nak Ithaka c. versét. 

Köszönöm az eddigi figyelmed! 

Ha hasznosnak találtad, iratkozz fel a hírlevelemre, hogy elsőként értesülj a tartalmaimról:

A napokban részt vettem egy rendezvényen, ahol a coachingot érintő etikai kérdés is terítékre került.

Megleptem magam, hogy miért lettem dühös a hallottakon, aztán úgy döntöttem, hogy írok erről abban a reményemben, hogy másoknak is hasznos lehet.

KEDVES OLVASÓM! Most egy “tisztázó” cikket kapsz arról, hogy a coach mit és kinek adhat tovább az ügyfelével kapcsolatban.

Elöljáróban annyit, hogy az ICF (International Coaching Federation) tagjaként, a világ legnagyobb coachszervezetének vonatkozó előírásait ismerem, és ezen alapelvek mentén írom ezt a cikket.

Az ICF szerint a coach alapkompetenciáját, és így a coaching szakma alapját, két fontos tényező határozza meg: az etikus viselkedés és a titoktartás.

A coach számára szerintem elengedhetetlen, hogy rendelkezzen egy belső iránytűvel is, amely segíti az etikus viselkedésben és döntéshozatalban.

Amikor a coach egy coaching folyamatra szerződik, és amennyiben tagja egy coach szakmai szervezetnek, be kell tartsa az adott szervezet (jelen esetemben az ICF) etikai kódexének előírásait. A kódex része a titoktartás is.

Mit is jelent ez pontosan? A coachnak tisztában kell lennie azzal, hogy kivel és mit oszthat meg. Már a folyamat kezdete előtt tisztázza, és egyértelmű megállapodást köt a megbízóval és/vagy az ügyféllel arról, hogy mire vonatkozik a titoktartása, és mire nem.

A megbízóval való írásbeli és szóbeli szerződés része a tájékoztatás és a titoktartás kereteinek meghatározása. Ennek lényege, hogy például egy vállalati coaching folyamatban nem a coach, hanem az ügyfél számol be a vezetőjének vagy/és a HR-nek a coaching folyamatról, a haladásáról.

A coachot köti a megállapodásban foglalt titoktartás! Ha minden érintett jelen van (az ügyfél, a felettes és/vagy a HR, a coach), a coach ekkor is szerződik az ügyfelével, hogy részéről mi hangozhat el ebben a megbeszélésben.

Mi a helyzet a szupervízióval? 

A szakmai fejlődése érdekében a coach az eseteit szupervízióba viszi.

Fontos tudni, hogy a szupervízort is köti a titoktartás. Az írásbeli és szóbeli megállapodás része kell legyen annak is, hogy a coach az ügyféllel kapcsolatos esetet szupervízióban is megoszthatja és feldolgozhatja.

A szupervízióban az ügyfél nem beazonosítható. Rendszerint  annyi információ kerül megosztásra, amennyi a szakmai támogatáshoz szükséges. Például: „Az ügyfelem, körülbelül 45 éves, egy IT-cégnél dolgozik, és azon dolgozunk, hogy menjen vagy maradjon.”

Miért jár egy coach szupervízióba?

Szakmai személyiségének önreflexióval történő fejlesztéséért. Neki is szüksége van támogatásra, elakadhat egy a folyamatban. Azért jár szupervízióba, hogy nagyobb rálátása legyen önmagára és a folyamatra.

Ha ügyfélként azt tapasztalod, hogy a coach, akivel dolgozol, olyan információkat ad át rólad és a veled kapcsolatos folyamatról, amelyre nem szerződtetek előzetesen, fontold meg a vele való munka befejezését és keress vagy kérj egy másik szakembert!

Az ilyen helyzetekben ugyanis sérül a bizalom, az irántad való tisztelet, amely nélkül nincs hatékony és eredményes coaching.

Ha az ICF Etikai Kódexéről szeretnél többet megtudni, itt tájékozódhatsz: ICF Etikai Kódex GYIK
Ha van véleményed vagy tapasztalatod a fentiekkel kapcsolatban, írd meg nekem!

Szívem szerint így zárnám soraim: “Csodás őszi napokat kívánok!” De 34 fokban?
Azért kísérletet teszek, így: Csodás szeptemberi napokat!

Köszönöm az eddigi figyelmed! 

Ha hasznosnak találtad, iratkozz fel a hírlevelemre, hogy elsőként értesülj a tartalmaimról:

Nemrég egy új ügyfél keresett meg, aki pár hete csatlakozott egy nemzetközi vállalathoz. Ambiciózus karriercélokat tűzött ki maga elé, azonban az angol nyelvvel kapcsolatos bizonytalanságai korlátozták a haladását.

Azért fordult hozzám, mert folyékonyan akar angolul beszélni.

Korábban nyelvtanárral kipróbált nyelvtanulási módszereket, de nem úgy haladt, ahogy elvárta. Arra jött rá, hogy számára a kulcs a személyes támogatásban és fejlesztésben rejlik.

Nem vagyok nyelvi coach és ügyfelem szakmájának speciális angol nyelvi szakzsargonjait sem értem maradéktalanul (ő kiválóan ismeri őket). A választása mégis rám esett, és arra kért, hogy segítsem őt a gátakat leküzdeni és növelni az önbizalmát.

Az első 3 ülés

Az első 3 ülésen interaktív beszélgetésekkel, szimulált munkahelyi szituációkkal készültünk fel egy fontos meetingre, amelyen két felettese is részt vett.  Az igazi áttörést az jelentette, amikor az angolul sűrűn teleírt papírlapok helyett javaslatomra „szókártyákkal” készült. Ezekre a kulcsfontosságú szavakat és gondolatokat jegyezte fel. Ha egy szó nem jutott eszébe, már nem lefagyott, hanem körbeírta vagy keresett egy hasonló értelműt.

Múlt héten pénteken este ezt a rövid üzenetet kaptam:
“Várakozásaimat felülmúlta, nyugodt és közvetlen volt. Köszönöm a jó tanácsokat, beváltak.”

Mindig örülök az ügyfeleim sikerének, de vannak kivételes sikerélmények.
Ez az. Hatalmas erőfeszítés és munka van benne.

Elértünk egy részcélt, és megyünk tovább. További intenzív 2 hónap vár ránk.

2 hónap múlva

Ügyfelem áprilistól kezdődően minden héten kemény munkával készült az ülésekre. Kezdetben nagyon akadozott, gyakran használt töltelékszavakat, és kereste a megfelelő kifejezéseket is.
Elképzelt párbeszédeket gyakoroltunk, amelyeket velem – a képzeletbeli felettesével – folytat. És válaszolt a laikus kérdéseimre egy új termék bevezetésével kapcsolatban. Ezek mellett partnertalálkozókat “szimulátunk”.

Ahhoz, hogy megtörjük a munkai szakzsargon monotóniáját, filmekről, podcastokról és olvasási élményeiről beszélgettünk, természetesen angolul.

Múlt héten hatalmas mérföldkőhöz érkezett. Ügyfelem egyedül tárgyalt külföldön egy új termék bevezetési lehetőségeiről, és az azt övező jogszabályi kötelezettségekről.

Magabiztosan és energiával feltöltve tért haza. Felettese pozitív véleménye tovább erősítette őt. Szárnyalt, és egy egész órán át mesélt élményeiről – természetesen angolul. Beszédéből szinte teljesen eltűntek a töltelékszavak, tanácsomat megfogadva rövidebb és egyszerűbb mondatszerkezeteket használt. Így jobban tudta követni az angol nyelv sajátosságait.

Bár néha még előfordul egy-egy kiejtési hiba vagy ragozási tévedés, de ezek nem befolyásolják a megértést a munkakörnyezetében.

Amit kitűzött céljául, elérte.

R. most már nélkülem megy tovább a maga által meghatározott úton.

Örömteli és felszabadult pillanatok közepette vettünk búcsút egymástól.
Ha szüksége lesz rá, bármikor visszatérhet a közös munkához.

Mégis, reggel óta egy különös meghatódottság érzése járja át a szívemet. Búcsúzáskor ezt osztotta meg velem:

Köszönöm az eddigi figyelmed, és hogy nyomon követted velem ezt az eredményes együttműködést. 

Ha hasznosnak találtad, iratkozz fel a hírlevelemre, hogy elsőként értesülj a tartalmaimról: